Spartacus ősszel, Spartacus télen
2019. november 24. írta: Isti.S

Spartacus ősszel, Spartacus télen

Egy nagyon kedves kollégám pár nappal ezelőtt megkérdezte tőlem, ismerek-e olyan túraútvonalat, ami gyerekekkel is kényelmesen megtehető. Rögvest a Spartacus ösvény ugrott be. Bár láttam már a Magas-Tátrában 5-6 éves gyerekkel túrázó családokat, több, mint 2000 méter magasban, viszont ez a másik véglet. 

dsc_0174.jpg

Pontosításként, nem azért gondoltam a Spartacusra, mert mondjuk véletlenül egyszerű lenne és nem lenne benne elég kihívás, hanem mert könnyen beilleszthető, például egy előre nagyon nem tervezett, vasárnapi könnyed kiruccanásba. 

Pilisszentlászló és Visegrád között húzódik, igazi kultikus útvonal, változatos látnivalókkal, erdővel, kilátással a Duna-kanyarra. 2015-ig a vadászoké volt a terület, ezt követően vehették újra birtokba a túrázók. 
Pilisszentlászlóra ha nem autóval, akkor Szentendréről, Volánbusszal lehet érkezni. Maga a falu rendkívül aranyos, egy hegyi katlanban fekszik. A busz a falu központjában tesz meg, a kápolna mellett, innen majd a Z jelzésű utcában kell végighaladni egyenesen, egy jó darabig. A falut elhagyva egy széles mezőre érkezünk és akár találkozhatunk legelő lovakkal, tehenekkel, majd elköszönve tőlük, kocsiúton haladva az erdőben folytatjuk utunkat. 

Ezután elérjük a Spartacus ösvény kezdetére figyelmeztető táblát, amely kissé ijesztő, de egyáltalán nem olyan nehéz, mint amilyennek írja a tábla. Jó időben, ideális körülmények között abszolút élvezhető, azonban hóban vagy kissé nedves időjárásban néhol csúszós, nem árt az elővigyázatosság és a megfelelő túracipő, bakancs beszerzése. 

Meredek emelkedőkre nem kell számítani, végig hegyoldalban tekergünk, néhol sziklák között, néhol erdőben, néhol széles útszakaszon, néhol pedig egyszemélyes ösvényen. 

dsc_0159.jpg

A túra közepénél a panorámánk még csodálatosabbá válik, látni fogunk egy szeletet a Dunából és a Börzsöny szinte teljes egészét. 

Az egyszemélyes ösvény kis idővel barátságosabbá, egyre szívélyesebbé válik és elérkezünk a - sajnos - elhagyatott Jenő-kunyhóhoz.

Innen egy darabig széles kocsiúton haladunk, majd jobbra szükséges letérnünk, ismét egy szűkös ösvényre. Innen már csak lefelé vezet az út az Apát-Kúti völgybe, a Visegrádi Pisztrángos tavakhoz, az idilli Telgárthy-réthez és az Ördögmalom étteremhez. 

img_3271.JPG

Innen több lehetőségünk van, folytathatjuk az utunkat Visegrád felé, vagy vissza is mehetünk Pilisszentlászlóra a P jelzésen. 

A Visegrádi-hegység kétség kívül egyik legszebb útvonala hozzávetőleg 3,5 órát vesz igénybe, attól függően, megelégszünk-e a visegrádi érkezéssel, vagy vissza szeretnénk túrázni a kiindulópontunkra. Az útvonal 290 métert emelkedik, majd ugyanennyit csökken. 

Hogy hűek legyünk önmagunkhoz és az írásunk címéhez, a túra télen is abszolút teljesíthető, gyönyörű tájat tár elénk a Spartacus-ösvény télen is.

 

Ha tetszett a fenti írás, kövesd a Mi is utazunk facebook oldalát, ahol a túratippek mellett nagy- és kisvárosokat is ajánlunk látogatásra! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://miisutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7915311060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása