Eilat - Egy fejes a kora nyárba
2020. február 26. írta: Isti.S

Eilat - Egy fejes a kora nyárba

Vannak olyan mémek, internetes és utcabeli szóviccek, amelyeknek többnyire az a mondanivalójuk, hogy az orvos a télvíz idején felír receptre egy jó adag napsütést, habzsi-dőzsit, egy tengerparti napozást egy idilli havas, ködös napon, ahol napágyakban tengetve a napot hallgatva a tenger csobogását, hula szoknyás lányok-fiúk táncolnak minket körbe, koktélokat és virágnyakláncokat hozva nekünk.

ef9d8bc4-cbb3-436a-995b-4cae6bd4df7b.jpg

No ha mindez nem is, de nagyvonalakban a fenti elképzelés simán megvalósítható. Nem is olyan rég elérhetővé váltak olyan célpontok fapados légitársaságok által, amik olyan déli országokban vannak, ahol nagy esélyünk van leégni és nagy esélyünk van egy januári csobbanásra. Mindezek mellé ha még szerencsénk is van, oda-vissza 20.000 Ft. alatt is kapható repülőjegy.

f7cb9634-2b8f-4805-b9e0-ff67cb6aa673.jpg

Ez az úti cél pedig Eilat, Izrael üdülővárosa. A város nagyjából 50.000 lakosú, a Vörös-tenger csücskében található, Eilattól pár száz méterre pedig könnyen Egyiptomban vagy Jordániában találhatjuk magunkat, de Szaúd-Arábia is a látótávolságunkon belül van.

Budapestről mind a Ryanair, mind a Wizz is repül, mi az utóbbit választottuk, a repülési idő 3 és fél - 4 óra között mozog. Az induló és a célállomáson fokozott biztonsági ellenőrzésre kell számítani, Budapesten a szokásos ellenőrzés mellett, beszállásnál szúrópróbaszerű második ellenőrzést is tartanak. Eilatban pedig - még a határellenőrzés előtt - egy-egy biztonsági munkatárs megállíthat és feltesz néhány általános kérdést (például: honnan érkeztünk, hol fogunk lakni, meddig maradunk Izraelben, ismerünk-e valakit az országban, stb.) majd ugyanezeket vagy, vagy hasonló kérdéseket a határellenőrök is feltesznek. Tehát nem árt egy minimális angol tudás.

20200201_160133.jpg

Ha mindenen túljutottunk, legolcsóbban a városba busszal lehet eljutni, egy jegy 4.20 sékelbe kerül ( nagyjából 88-90-nel kell szorozni, hogy forintban gondolkodjunk). Vannak automaták, de a buszon is lehet venni jegyet.

Még mielőtt elfelejtődik, mi egy január végi - február eleji hosszú hétvégén voltunk a városban, péntek kora estétől hétfő délutánig. Bő 3 napunk volt abban reménykedni, hogy lesz esélyünk lebarnulni meg strandolni, bár alapból is úgy indultunk útnak, hogy azzal is elégedettek leszünk, ha pólóban tudunk majd sétálni.

20200201_155226.jpg

Érkezés előtt nem nagyon nézegettünk előre képeket és nem nagyon olvastunk, hogy hova is fogunk jönni, nem adtuk meg azt a luxust magunknak, hogy számítsunk valamire, hagytuk, hogy jöjjenek a meglepetések. Jöttek dögivel. 

3 nap bőven elég, főleg, ha január-februárban még nincs sok lehetőség strandolni - papíron március és október - november a szezon arrafelé, de azért látnivalók, szórakozási lehetőségek is vannak a városban is a környéken. Nekünk az alábbiak fértek be az időkeretbe:

Víz alatti obszervatórium

806ac3d5-3a87-481b-b471-701f67a8b98e.jpg

Az 1974-ben épített obszervatórium változatos látnivalókat és élményeket kínál a műfaj kedvelőinek. A legfőbb látnivaló a tengerszinttől 12 méter mélyre épített létesítmény, amelyen keresztül korallzátonyokat és számos halfajt lehet látni, természetes élőhelyükön. Plusz pénzért fel lehet szállni a Coral 2000 nevű hajóra, ami egy kicsit beljebb megy a tengeren és az aljából szintén korallokat és halaikat láthatunk. Bónuszként medúzát is. :)

cfb4545d-8a68-4ef8-ad19-3d37c4e8847c.jpg


Az obszervatórium és hajó mellett teknősöket és cápaneveldét is látni lehet.

9_4.PNG


Mindez egy felnőttnek 99 sékelbe kerül, gyereknek pedig 79 sékel. Ha családostul utazunk (2 felnőtt és egy gyerek), akkor csak a belépő majdnem 25.000 ft., ami azért elég drága.

7b311a87-cf5c-485e-b9e0-2ce9975f16f2.jpg

A 15, 30-as buszokkal lehet eljutni, vissza a városba pedig a 16-os és a 30-assal. :)

 

 

Coral Beach

 43437375-b3df-4f7d-b2bd-a4190065ccac.jpg

A víz alatti obszervatóriumtól vissza a város felé helyezkedik el egy hosszú, fürdőzésre alkalmas partszakasz, ahol halakkal együtt lehet úszkálni és ha sznorkerezünk, akkor gyönyörű korallokat és annál is gyönyörűbb halakat lehet látni. Tényleg együtt lehet úszni velük, olyan közel merészkednek az emberhez. :)

Vörös-kanyon

 

b63aac12-c449-457a-a625-37d6f58b8715.jpg

Eilattól 22 km-re észak felé helyezkedik el Izrael egyik legszebb tájegysége, a Red Canyon (Vörös-kanyon). Mindenképp ajánljuk, egy délelőttöt érdemes itt eltölteni, nagyon gyönyörű látványt nyújtanak a természetesen kialakult vörös sziklák.

e9ad693c-7d2d-4457-8e45-5dc96819d9dc.jpg


Eljutni busszal a 392-es busszal lehet a központi pályaudvarról, amely hétköznap másfél óránként jár, szombaton nem közlekedik (!!), de autót is lehet bérelni, vagy taxival, de az drága.
Mi a buszt választottuk, a sofőr is bemondja, de az automata hang is, hogy a Red Canyon a következő megálló, meg ha megérkeztünk.

 

Egyedüli hátrány, hogy a visszajutás egy kicsit lutri, mert szintén a sivatag közepén áll meg a busz, menetrend egyelőre nincs kiírva, szóval elég lutri, de sokan várnak, akár kedélyesen el lehet csevegni 5 percig, vagy 1 óra 5 percig. :)

A busztól kb 10 percet kell sétálni a túraútvonalak kiindulópontjáig, de minden ki van táblázva és a jelzéseket is karban tartják. A kiindulóponttól többféle útvonalat lehet választani: a zöld a legrövidebb ami épp megjárja a kanyont és fordul is vissza.

20200202_095501.jpg

A fekete egy kissé kiadósabb túra, 5 km hosszú és emelkedik pár száz métert, de csak egyszer. Mi ezt választottuk és erről az útvonalról hoztunk galériát. Van még egy vörös túra, de az a leghosszabb.

És maga a kanyon

A zöld túra innen visszafordul, a fekete útvonal is izgalmas kihívást rejt magában, egy kis emelkedővel fűszerezve.

A fentebb említett látnivalók mellett van lehetőség tevegelni, delfinekkel úszkálni is.

A városról még egy kicsit

 

Eilat képe egy kicsit hektikus, a parton végighúzódnak luxosabbnál luxosabb hotelek, éttermek és pálmafák, maga a város pedig a dombon helyezkedik el.

Fel kell jól hízlalni a pénztárcánkat, mert nagyon drágán lehet enni a tengerparti éttermekben. Vannak viszont a tengertől távolabb, fent a városban is jó helyek, melyek - kicsit - olcsóbbak.

Természetesen ajánlott a fokozott elővigyázatosság, de biztonságos hely, ha csak egy plázába akartunk bemenni, át kellett esni egy biztonsági ellenőrzésen. Hazafelé is nagyon sokszor fognak megkérdezni a reptéren mindenről. :) 

20200201_192020.jpg

Az Ice Mall nevű pláza, amely közepén egy műjégpálya található. 

 

Együnk és igyunk!

 

Üdülővároshoz hűen, egymást érik az éttermek, mindenféle árkategóriában. Mi a következőket próbáltuk ki:

Gulf Restaurant

 

Helyi ízeket kínáló étterem, barátságos kiszolgálással és a helyi viszonyokhoz képest egész megfizethető. A Jerusalem mix nevű fogást nem ajánljuk, az nem volt finom, de minden más igen.

Mike's Place

 12496949-1f77-4ecb-99ab-9e6cab5aa331.jpg

Zárójelben: itt csak a cicát jutott eszünkbe lefotózni... :) 

Egy hangulatos bisztró egy kikötő mentén. Egész jó söröket lehet inni, de természetesen enni is lehet, hamburgertől a salátáig sokmindent. Minden nap van tematikus "buli", van, amikor egy helyi zenekar lép fel, van Ladies Night, ahol a hölgyek kedvezményesen tudnak enni-inni. A kedvencünk, és amit - ha egyszer még visszajövünk - mindenképp megnézünk a helyen, a csütörtöki Rockarokee, ami egy hagyományos karaoke, annyi különbséggel, hogy egy élő zenekart kapsz magad mögé, és neked kell lenni a frontembernek. Az ajánló szerint sok számot tudnak játszani. :)

Barbeach

 

A várostól ugyan távol van, de ha a Coral Beachen vagyunk, akkor pár lépés a bár, ami háromnegyed részben a mólóra épült, úgyhogy lehet adni a hangulatnak is.

Omer's

 

Egy nagyon kis szendvicsező hely (de tálakat is lehet kérni), feljebb a városban. Nagyon népszerű, nagyon helyi és a kiszolgálás nagyon pöpec és kedves.

Amúgy 15.000 ft. alatt nem nagyon lehet megúszni egy sztenderd ebédet-vacsorát.

Nagyon sok kóbor macska van a városban, kifejezetten a luxushotelek környékén, ha 10 másodperce megálltunk, rögtön 2 macska is mellettünk termett. Egyáltalán nem nyeszlettek, és vannak szelídek is.

A bejegyzés végéhez közeledve, le kell szögezni, hogy nagyon különleges volt január végén - február elején rövidben mászkálni, napozni és strandolni, meg igazából ezért is mentünk, de tényleg borsos árakra kell számítani. Ezzel együtt is, végtelenül megérte az élményért és a téli 25-6 fokért. A tenger pedig 22 foknál soha nem hidegebb.
Ha tehetnénk, mi is mindenkinek felírnánk receptre, mert az rendben, hogy most itthon is nagyon enyhe az idő, de nem tudni milyen meglepetéseket fog hozni magával a március.

Köszönjük, hogy elolvastad ezt a bejegyzést! Kövess bennünket Facebookon, Instagramon. :)

Végezetül pedig egy nyomokban - de szigorúan csak nyomokban - művészi fotósorozat Eilat macskáiról:

A bejegyzés trackback címe:

https://miisutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3515481462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása