A határnyitásokon, az országok színkódolása után felbuzdulva, majdhogynem elkapott a gépszíj, hogy a tervezett és az elmaradt utazásokat pótoljuk be minél hamarabb, gyorsan, mielőtt még újra lezár mindenki mindent - vagy csak mi magunkat, ahogy történt ez néhány nappal ezelőtt.

Korábban írtam már, hogy nagy szerelem Észtország és Tallinn, tavaly volt szerencsém és szerencsénk ellátogatni, de csak 2 és fél nap erejéig, amikor megfogadtam magamnak, mostantól nem telhet el úgy év, hogy ne járnék az észt fővárosban, vagy Észtország más területein. Kezdetben úgy tűnt, máris meghiúsult ez a fogadalom, de aztán a járatnyitásoknak, a korábbi járattörlések miatt kapott voucherek összeregeblyézésével mégis sikerült eljutni, be is terveztünk egy tartalmas hetet, múzeumokkal, nemzeti parkokkal és egy vidéki üdülőváros, Parnu látogatásával. Mondván, hogy majd jól bemutatjuk, hogy a Balti-tengerben is lehet "bícselni", nem kell délre menni mindig. 

Budapest és Tallinn között nincs semmiféle közvetlen járat, ellenben Bécsből repül mind a Wizzair, Ryanair és az Airbaltic is. Mi a Bécsből való közvetlen repülést választottuk, amit kezdetben hibának gondoltunk, de a végén kifejezetten örültünk neki. 

Egy csípős, de szép keddi reggelen landoltunk Tallinnban. Nagyon nagy volt az öröm, mivel már tavaly május óta vágytunk vissza és a pillanat, hogy újra itt vagyunk egy rég vágyott országban, erős löketet adott. Aztán jött egy kis hidegzuhany: határőrök várták a leszállókat, mondván, hogy Ausztriából érkezünk, ezért önkéntes karantén vár mindenkire. Kezdetben hiába mondtuk, hogy dehát magyar állampolgárok vagyunk és csak 3-4 órát voltunk maximum Ausztriában és csakis átszállás céljából, az amúgy nagyon kedves rendőrnő tudatosította bennünk, hogy ha 1 másodpercet is voltunk Ausztriában, de voltunk és sajnos csak ez számít. 

Ki kellett töltenünk egy kis papírkát, nevünk, születési dátumunk és telefonszámunk megadásával. Közben továbbra is kedvesen tájékoztatottak minket, hogy boltba, sétálni, futni, bringázni mehetünk, csak nem ülhetünk be étterembe, nem mehetünk bulizni, és ne lépjünk kapcsolatba helyiekkel. 

A kezdeti sokk és hidegzuhany azt is mondatta velünk, hogy hagyjuk a búsp...ba az egészet és menjünk haza. Aztán vettünk néhány mély lélegzetet, a konzulátustól némi tanácsot és instrukciót kérve, úgy döntöttünk, hogy maradunk. Ha éhesek leszünk, rendelünk, főzünk, sétálni úgyis szeretünk, futócucc volt a bőröndben, minden adott volt egy újratervezett, low-budget nyaraláshoz. 

Vegyülni nem volt szabad, de külső szemlélőként egy hétig végig tudtuk kísérni, milyen itt az élet. 

Tavalyról megmaradt, hogy nagyon segítőkész és kedves a lakosság jórésze, ezt érkezés után újra megtapasztaltuk: a buszpályaudvar előtt, felpakolva a csomagjainkkal kerestük a konzulátus elérhetőségeit, mik az itteni elszigetelődés (ha úgy tetszik, önkéntes karantén) pontos szabályai. Ekkor odalép hozzánk egy idős, nyugdíjas házaspár, először a férfi kezdett oroszul beszélni hozzánk. Állunk értetlenül, hogy mit akarhat, aztán egy pár másodpercig gondolkodik hangos makogások közepette, de az mindenképp látszott rajta, hogy a reggeli tiplijét már elfogyasztotta. A felesége már elkezdte rángatni a vállát, hogy hagyjon békén minket, mire végül megszületett a kérdés: You need help? 
Á, szóval segíteni akart szegény, csak kicsit megijedtünk tőle először.

A szállás és egy kis pihenés, megnyugvás után elindultunk - a mindennapos - egészségügyi sétánkra. Mindent körbejárni, amit lehet: 

Óváros

A felhőkarcolók és magas épületek mögött rejtőzik egy dombra épült történelmi központ a maga szűk, macskaköves utcáival, középkori-reneszánsz stílusú, skandináv jegyekkel rendelkező házacskák. 1997-től kezdve szerepel az UNESCO Világörökségi listáján.

Kadriorg park

A Kadriorg kastély a 17. században épült, I. Péter orosz cár kezdeményezésére,  a hozzá tartozó, több, mint 70 hektárnyi park pedig folyamatosan került kialakításra, egészen a 20. századig. A parkban található a köztársasági elnöki rezidencia, az Észt Művészeti Múzeum (KUMU), a Kadriorg Művészeti Múzeum és a Mikkeli Múzeum. 

Noblessner-negyed

Tallinn észak-nyugati partján található design-negyed, ami egykoron az Orosz Birodalom tengeralattjáró-gyára volt. Ma a történelmi épületek mellett, látványos építészeti jegyekkel bíró, modern lakóházak, irodák találhatóak itt. 
Kulturális események, számtalan szórakozási lehetőségek, jónak kinéző éttermek - becsszó, jövőre kipróbáljuk az összeset - és múzeumoknak is otthont ad. 

Futás a tengerparton

Kisebb meglepetésre kellemes meleg fogadott minket augusztus közepén. A hőmérők ugyan 21-22 °C-ot mutattak nap, mint nap, az erős napsugaraktól sokkal melegebbnek tűnt, bőven elég volt a rövidnadrág-póló kombináció. Azonban este kellhet a pulcsi. 
No de, ez a 21-22 fok ideális a szabadtéri sportok űzésére. Igazán hangulatos a tengerparti sétányon futni, amely a kikötőtől egészen Piritáig elhúzódik.

Maarjamäe-emlékmű

Ez az emlékmű Észtország egyik legvitatottabb szovjet maradványa. Az 1918-as polgárháború bolsevik áldozatainak állít emléket. 1975-ben avatták fel, és hát láthatóan nem nagyon foglalkoznak vele. 
Közvetlenül a Maarjamäe-emlékmű mellett találjuk a közelmúltban átadott, a kommunizmus áldozatainak állított emlékművet és néhány szem morzsát, Észtországról a szovjet megszállás alatt. 

Bringázás Piritáig

Egy fél napot mindenképp megérdemel egy kerékpáros kiruccanás a Tallinn közvetlen szomszédságában fekvő, tengerparti üdülővárosába, Piritába. A sűrű fenyvesek után rögtön a homokstrandon találjuk magunkat, de ha van kedvünk, a kalandparkot is ki lehet próbálni. 

TV-torony

Az 1980-as Moszkvai Olimpiára épített TV-torony Észtország legmagasabb épülete a maga 314 méterével. Fontos és szimbolikus helyszíne az 1991-ben indult függetlenségi törekvéseknek. Napjainkban élményközpontként is funkcionál, benne egy futurisztikus kiállítással Észtország eredményeiről, mindemellett étterem is működik a toronyban.

Telliskivi-negyed

Kortárs-művésznegyed, közvetlen a belváros "alatt." A városnegyed korábban - a szovjet időkben - ipari parkként szolgált, a hangárokat és a depókat 2007 végén pedig megkapták a fiatalok: csináljanak velük amit akarnak. Az eredmény: Egy kvázi új városrész, tele design-boltokkal, éttermekkel, kávézókkal, színházakkal, színpadokkal, rendezvénytermekkel.

Felmerül a kérdés, hogyan ellenőriztek volna minket? Felhívhattak volna minket, hogy mi a szállásunk címe, ott tartózkodunk-e épp, ha nem akkor hol vagyunk és mit csinálunk? Ha pl. egy étteremben kaptak volna minket, először csak figyelmeztettek volna minket a helyes magatartásokra, újabb szabályszegés esetén pénzbüntetésben részesültünk volna. 

Az ott eltöltött egy hét alatt egyszer sem kerestek minket a hatóságok, tehát "rosszalkodhattunk" volna egy-egy étteremben, kocsmában, de nem akartunk kockáztatni és mivel bíztak is bennünk, tiszteletben tartottuk a lehetőségeinket. Így nem is voltunk teljesen turisták, nem is tudtunk elvegyülni teljesen, de egy szeletet ismét kaphattunk az ottani életből. 
A lakosok jórésze kedélyesen mosolyog az utcán, barátságosak, de egyúttal hagynak levegőt is, ha arra van szükség. Ugyanez a levegősség-barátságosság a város atmoszférájára is jellemző: vannak zsúfolt utcák, magas irodakomplexumok, de van levegő, van tér. 

Visszatekintve, nagyon bántam volna, ha a sokk és a düh még az érkezés napján hazarepített volna, mert így legalább most méginkább vissza szeretnék menni, most már tényleg beülni azokra a helyekre, amiket az egy hét alatt kinéztem és kinéztünk, a múzeumokba, a nemzeti parkokba és a vidékre.