Kéktúra Dobogókőtől Visegrádig
2020. május 22. írta: Isti.S

Kéktúra Dobogókőtől Visegrádig

A tavasz és a jó idő még továbbra is az ölünkben, és amennyire jól éreztük magunkat a néhány nappal ezelőtti Kéktúra szakaszon, úgy már-már küldetésként tekintjük az Országos Kéktúra teljesítését.


oktvisegra_d-107.jpg

A lelkesedés mindenképp megvan, a kitartás meg reméljük azután is meglesz, mihelyst lehet külföldre utazni. De az utóbbi és mostani tapasztalatok is azt mondatják, mindenképp megmarad. 

oktvisegra_d-143.jpg

A sokat emlegetett lelkesedést berakva a hátizsákba, útnak indultunk, hogy a Budapest környéki szakaszok közül az eddig hiányzó, 16. szakaszt teljesítsük, amely Dobogókő és a maga csodálatos panorámájától indul egészen a visegrádi kompátkelőig. Legalábbis mi ezt az irányt választottuk.

Dobogókőre a pomázi hévállomástól induló 860-861-es buszokkal lehet feljutni. Mindenképp szükséges előre tervezni, nem egy gyakori járatról van szó. Utazásunkkor a környékbeli nyugdíjas lakossággal utaztunk együtt, végigsztorizva az egész 20. századot, majd kisebb lázadás tört ki, amikor kiderült, hogy ez a járat pont nem megy be Pilisszentkereszt központjába, hanem csak érinti. Néhány utas meg is állította a buszt a "Márpedig ennek a busznak be kell mennie!" mondatot zengve. Szegény vezetőnek nemigen volt sok választása, a kisebb buszeltérítés után el tudtuk kezdeni a túránkat. 

Út Pilisszentlászlóig

 

A szakasz a kilátótól indul, érintve az elhagyatott Hotel Nimród épületét, majd a sípálya előtt egy jobb kanyarral folytatódik a jelzés. A sípályához érdemes azért egy néhány perces kitérőt tenni, csak egy pár lépés az egész. 

A szakasz ezen része meglehetősen nyugodt, néhol szélesebb, néhol keskeny ösvényen halad, sűrű erdő vesz minket körül, keresztezzük a bringautat, majd meredeken leereszkedünk a Bükkös-patak völgyébe, egy rövid ideig a piros jelzéssel együtt haladunk, a Sikáros-rét egy részéig.

Hamarosan balra fordulunk a kéket követve, ezt követően pedig a rét egy másik részére érünk ki.

oktvisegra_d-110.jpg

Nagyon nyugodt, csendes környezet, akár órákat el tudtunk volna itt tölteni... megfelelő szögben pedig egy klasszik windows-hátteret is lehetett volna fotózni.

A réttől nem messze található a Sikárosi erdészház, ahol pecsételnünk kell. 

Az erdészháztól felfelé vesszük az irányt, majd leereszkedünk, ismét a Bükkös-patak völgyébe. 

Átkelünk a hídon, majd a következő elágazásnál balra tér a jelzés, a hegygerincen pedig felfelé haladunk, egy rövid ideig majd ismét aszfalton. Lassan elérjük Pilisszentlászlót. A faluban három helyen lehet pecsételni, a Kis rigó étterem kapujánál, a Gesztenyés vegyesbolt bejáratánál és a Janošikova kocsmában. 

oktvisegra_d-075.jpg

A faluban járva merő nosztalgia fogott el minket, ugyanis a Spartacus-ösvény is innen indul, egy pillanat erejéig meg is fordult a fejünkben, hogy a kisboltnál kitérünk a zöld jelzésre. De tényleg csak egy pillanatnyi "megingás" volt. 

Pilisszentlászlótól Visegrádig 

 

oktvisegra_d-074.jpg

A települést a Honvéd utcán hagyjuk el, innen egy meredek kapaszkodó veszi kezdetét. Még mielőtt tovább mennénk, ha nincs más, egyet tudunk még telefonálni. :) 

20200519_141658.jpg
Felfelé egy darabon nem fog látszani a kék jelzés, de jó úton haladunk, itt mindig felfelé. 

Keresztezzük a Szent László-hegy gerincét, majd leereszkedünk a Pap-rétre, az erdészház kerítésén bélyegzünk majd tovább haladunk.

98341364_712495372860561_663748854423748608_n.jpg

 

99431263_242514457056761_7938920027846082560_n.jpg

Leereszkedünk az Urak asztala keleti oldalához, majd az Őr-hegyre kapaszkodunk fel.

 

Rövidesen elérjük a Moli pihenőt, ahol pazar kilátás fogad.

Ezt követően szinte csak lefelé ereszkedünk, egészen a Visegrádi-kapu nyergéig.

Itt áttérünk a földútra, majd felérünk a Sóstó-rétre. Onnan a Fekete-hegy ligetes tetejére megyünk, innen egy pár lépés után már látni fogjuk a Nagy-Villám csúcsán ágaskodó Zsitvay-kilátót. Pecsételni a kilátó ajtajánál, vagy a Nagy-Villám vendéglő főbejáratánál lehet. 

Innen már csak lefelé ereszkedünk, elhaladunk a fellegvár mellett, azonban itt ajánlott egy kitérőt tenni, a kilátásért mindenképp. 

A fellegvártól körül-belül 20 percig ereszkedünk, majd megérkezünk Visegrádra.

 

A rév utcán lemegyünk a főútig, majd az aluljárón át a kompátkelőig. Az utolsó pecsétet a füzetünkbe a pénztár teraszán nyomhatjuk. 

Bátran kijelenthetjük, hogy a Budapest környéki szakaszok közül ez tetszett a legjobban és a legtöbb élményt is itt kaptuk. Rendkívül változatos terepen ereszkedtünk és emelkedtünk, gyönyörű réteken haladtunk keresztül, mindezek mellé kivételes látvány, panoráma is fogadott. Persze azért el is fáradtunk, rendesen, de jól esően. 

oktvisegra_d-002.jpg

Hivatalosan összesen 620 méter szintemelkedés vár ránk 24,7 kilométeren, ami 7 óra 10 perc alatt teljesíthető. Ha Visegrádtól indulnánk Dobogókő felé, akkor egy igazi combos kihívásra kell készülni, ezen irányban 1210 méter emelkedés vár, ami 8 óra 5 perc alatt teljesíthető.

Már most nagyon várjuk, hogy jöjjenek a hosszabb szakaszok és néhány nap múlva újra túracipőt húzzunk, jöhet Nagymaros - Nógrád szakasz!

Ha nem szeretnél lemaradni a tartalmainkról, itt tudsz követni minket Facebookon, itt Instagramon. Mindenkinek nagyon örülünk! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://miisutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3515711010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéki béla 2020.05.23. 10:28:55

Túl sok a (felesleges) kép.
süti beállítások módosítása